Pest megér egy estet

Színház, mozi, konszert, táncos mulatság, fesztivál és a többi

Friss topikok

Archívum

2010.10.22. 15:02 Jó Estét

A Fogasház meg a többiek

Tegnap sikerült ellátogatnom életemben először a Fogasház nevű intézménybe. Tilalmas és Vezseny koncertek voltak, azt mondták jó lesz. Fél kilenckor kellett volna kezdeniük a muzsikusoknak, de kicsit azért csúszott a program így volt időnk kicsit körülnézni.

Első ránézésre a Szimpla Kert ugrik be a helyről, de ahogy körbejártunk kicsit megváltozott a kép, körben a kisebb helyiségekben festmények, fotók vannak kiállítva, ami egy kicsit emelkedettebb hangulatot kölcsönöz a helynek. Különösen vicces, hogy az egyik "kiállítóteremben" megtalálható egy ping-pong asztal, amin épp korsó sörrel a kezükben és cigivel a szájukban forgózott néhány jókedvű egyén. Összességében szerintem elég hangulatos kis hely, sokkal kisebb, mint a Szimplakert, és emiatt sokkal meghittebb is.

A helyen nagyon látszik egyébként még a kiforratlanság, meg hát ez az első telük is, és hát még vannak hiányosságok. Hiába a rengeteg gázégő, a hely elég huzatos, így kicsit hűvös volt odabennt. Ám látszik, hogy folyamatban van mindenféle átalakítás, néhány óriás plexi is a falhoz volt támasztva, ami arra enged következtetni, hogy dolgoznak a hőszigetelésen, de egyelőre még nem sikerült kiküszöbölni a problémát.

Az első koncert (Tilalmas) végül nem sokkal kilenc óra után elkezdődött. Egy hegedű, egy brácsa és egy nagybögő plusz az énekes hölgy. sajnos egyáltalán nem voltak hangosítva, így az énekből nem sokat sikerült értenem, amúgy népzenét játszottak, nem is rosszul, bár az látszott, hogy nagyon fáztak.

Ő utánuk következett a Vezseny, akik magukat folk-jazz formációként konferálták fel, amitől elsőre kicsit megijedtem, később kiderült, hogy hiába, ugyanis nagyon kellemes zenét játszottak. Két gitáros (az egyikük állítólag kavalon is játszik, de azt most otthonfelejtette :)), egy cajónos, egy bőgős (ugyanaz az úriember aki a Tilalmasban is játszott), és egy gyönyörű hangú énekes lány alkotta a csapatot. Sajnálatomra nem játszottak túl sokat (max 1 órát), saját elmondásuk szerint még nincs túl sok számuk, és ismételni nem akarják magukat. Érdekes volt a jazz és a magyar népzene egyvelege, de rendkívül kellemes volt hallgatni, nagyon megnyugtató muzsika, és hál'istennek nekik volt rendes hangosításuk ami sokat segített.

A Vezseny koncertje után még a tilalmas játszott pár számot, aztán spontán "dizsi" kezdődött, amit mi már nem vártunk meg, mert hallottuk, hogy valami izgalmas történik a Jelen Bisztróban, úgyhogy átsétáltunk/gurultunk oda.

Megérkezésünkkor már javában zajlott az örömzenélés Takács Eszterrel a középpontban. A kis hátsó helyiségben lévő "lekvározásba" bárki bekapcsolódhatott, és be is kapcsolódott több muzsikus, így volt olyan pont, amikor 3 hegedűs, 2 gitáros, 2 bőgős és egy tangóharmónika kísérte Esztert. Szavakkal nem nagyon kifejezhető az a hangulat ami ott volt, félelmetes volt érezni azt az energiát és pozitív kisugárzást ami a zenészekből jött. Látszott rajtuk, hogy nagyon élvezik, amit csinálnak, és emiatt a közönség is élvezte.

Mellesleg a Jelenben jövő csütörtökön meg lehet hallgatni a Tilalmast és a Vezsenyt, aki esetleg kedvet kapott.

Linkek:

Jelen Bisztró

Vezseny

Fogasház

Szólj hozzá!

Címkék: koncert fogasház vezseny jelen bisztró tilalmas


2010.10.19. 15:02 Jó Estét

A nulladik

Szép Jó Estét mindenkinek!

Ez a blog azért jött (illetve áll létrejövés alatt), hogy tudjak hová írni azokról a mindenféle élményekről, amik a pesti éjszakában érnek. Mindenféle programokról szeretnék itt írni, előre is, ajánló képpen, illetve utólag is, vélemény formájában. Persze írhat ide bárki, akinek kedve szottyan, az oldalt látható e-mailre, aztán ha jó, és olvasásra méltó, kiteszem ide.

Persze ehez az is kell, hogy valaki olvassa is ezt a blogot, úgyhogz legelébb megpróbálok ide olyan tartalmakat keríteni, ami rajtam kívül mást is érdekel. :)

Jó olvasást majd. 

Szólj hozzá!


süti beállítások módosítása